Problémák a zuglói buszközlekedéssel

Aki budapesti lakos, vagy akár csak vonattal jár be az agglomerációból Budapestre, pontosan tudja, hogy milyen körülmények között lehet ebben a városban BKK-val közlekedni. Tömött járatok, verekedés a járatra való feljutásért, gyakori járatkimaradások: legtöbb esetben ezek a kifejezések jutnak eszünkbe, ha a budapesti tömegközlekedésről van szó.

Én jelenleg a zuglói Mozgásjavító Gimnáziumban tanulok, ahová gyakorlatilag kizárólag mozgássérült gyerekek, fiatal felnőttek járnak. Ezt az intézményt legkönnyebben a Pasarét és Rákospalota között közlekedő 5-ös busszal közelíthető meg. Ebből következik, hogy főleg hétköznap reggel illetve délután rengeteg mozgássérült (kerekesszékes, bottal járó) veszi igénybe. Nekem a helyváltoztatásban 1 pár Nordic Walking sétabot segít, ezért enyhén szólván nem túl egyszerű a budapesti tömegközlekedés.

A járattal a legfőbb probléma az egyenetlen követés: ez lefordítva az jelenti, hogy az egyik busz elmegy, utána viszont 10-15-20 percig nem jön a következő. Mivel ebben az esetben gerincjáratról (egész várost átszelő) van szó, ezért már a legkisebb késés is azt jelenti, hogy két busz gyakorlatilag a rendőrökhöz hasonlóan párosan közlekedik. Ennek az elsődleges következménye, hogy röviddel a végállomásról való indulás után a busz máris heringjáratként közlekedik. Na de mi lesz itt még később? Tömeg, tülekedés, verekedés, vér, verejték.

Én ezt a járatot reggelente a Keleti pályaudvar M - Korong utca illetve hetente egyszer a Astoria M (vagy Döbrentei tér) - Korong utca között, délután pedig a Korong utca - Zugló vasútállomás ( - Astoria M) között veszem igénybe. Személyes tapasztalatom szerint főleg a reggeli utazásaim többségénél konkrétan alig bírok megállni stabilan a 2 bottal a buszon, mert még a plafonon is utasok csüngenek. De néha ugyanezt tapasztalom a délutáni időszakban is. Egy ideig azt hittem, hogy a probléma az, hogy Én a vonal legforgalmasabb pontján (Keleti pályaudvar M) szállok fel illetve hogy szimplán csak csúcsidőszakban utazom, de pár hónap után rájöttem, hogy sajnos nem ez a gond. Én már próbálom viccesen felfogni a helyzetet, mégpedig úgy, hogy a FUTÁR Utastájékoztatási Rendszerben kéne már egy új hangot készíteni, amely valahogy így hangozna: Kérjük, hogy a jármű túlterhelésének elkerülése érdekében várják meg a következő járatot!

Néhány hónapja készítettem egy tervet a járat sűrítésére. Ez a tervezet egy új 5A járatot tartalmaz, amely az alapjárat forgalmasabb szakaszán, azaz a Széll Kálmán tér M és a Mexikói út M között járna. A járat útvonala a Széll Kálmán tér M-től a Mexikói út - Erzsébet királyné útja csomópontig az 5-ös busz vonalán futna, onnan pedig tovább egyenes a Mexikói úton érkezne el a kisföldalatti Mexikói úti végállomásához. Visszafelé a járat a Horváth Boldizsár utca - Columbus utca útvonalon érkezne vissza az 5-ös vonalára, ahonnan indulna vissza Buda felé. Elképzelésem szerint a járat végállomása a Széll Kálmán tér M-nél a buszvégállomáson (pontosan a Déli pályaudvar/Hűvösvölgy felé vezető oldalon a Dékán utca után, azaz a jelenlegi műszaki tárolóhelyen), a Mexikói út M-nél pedig a Mexikói út - Horváth Boldizsár utca csomópont előtt, a jelenlegi tárolóhelyen lenne. A megállóhelyeket tekintve a járat a két végállomás kivételével az 5-ös busz érintett megállóiban, illetve Buda felé még pluszban az 5-ös busz Pasarét irányú Erzsébet királyné útja, aluljáró megállójában állna meg. Ezen megálló kialakítása a Mexikói út M felé egyrészt lehetetlen, mivel nincs itt elegendő hely, másrészt pedig felesleges is, mivel az Erzsébet királyné útja, aluljáró - Mexikói út M között a 3-as valamint a 69-es villamossal lehet utazni.

De még ezek mellett adódik két nagy kérdés: az egyik a járatsűrűség, a másik pedig, hogy honnan és hogyan szerzünk erre a járatra járműveket?

A járat teljes üzemidőben (hétköznap, sőt még hétvégén is) közlekedne. A járat hétköznap és hétvégén egyaránt 10 percenként közlekedne, így a 5-5A közös szakaszon (Erzsébet királyné útja, aluljáró - Széll Kálmán tér M) a járatok teljes üzemidőben 5 percenként járnának, így csökkenthető lenne a zsúfoltság. A járatra a járműveket pedig a jelenlegi 7E járatról lehetne átszereltetni, mivel a 7E jelzésű buszok 90-95%-a gyakorlatilag csak néhány utassal a fedélzetén közlekedik (érdekes módon amikor Én utazom, akkor mindig azt a fennmaradó 5-6%-ot sikerül kifognom, ami telített). Ezért a - jelenleg ezen a járaton közlekedő járművekből - egyrészt beindítható az új 5A az itt leírt módon, másrészt pedig egyéb, a Thököly úton járó buszok sűríthetőek (gondolok itt elsősorban pl. a 7-esre).

A másik rettenetesen súlyos probléma a Pasaréti tér irányú Korong utca megálló jelenlegi állapota. Itt a megálló nagyjából 10-15 cm széles padka, melyen nem hogy kerekesszékkel, de még gyalog is alig-alig lehet elférni. Fontos tudnivaló erről a megállóról, hogy 1997. március 10-ig itt közlekedett a Baross tér, Keleti pályaudvar és a Rákospalota, MÁV-telep között közlekedő 67-es villamos, és a Rákospalota felé haladó tuják a jelenleg Pasaréti tér irányú buszmegálló peronjánál álltak meg.  Csakhogy ezek a járatok már több mint 20 éve nem közlekednek. Viszont a megszűnt villamosvonal infrastruktúrájával (felsővezeték-hálózat, vágányok, megállók stb.) nem csináltak semmit. Erre a problémára lenne egy megoldásom, mégpedig egyszerűen szedjék fel a használaton kívüli villamosvágányokat. Ezzel kapcsolatban megkerestem a Budapesti Közlekedési Központot, akiktől azt a választ kaptam, hogy az említett megállóhely átépítésére szánt megoldásom olyan fejlesztésnek minősül, amely fenntartási munka keretében nem megvalósítható. Kérdezném tisztelettel, hogy miben minősül fejlesztési munkának ez a fejlesztés, mivel csak annyit kéne tenni, hogy szimplán a két használaton kívüli vágányt leaszfaltozni. Ezen mi a nehéz?

Nagy szeretettel várom a megoldást mind az 5-ös busz, mind pedig a Korong utcai megálló problémájára!