A budai fonódó villamoshálózat - kezdetektől a villamosok megindulásáig + problémák

2014. őszén sok budai (főleg II., III., és XI. kerületi) lakos számára felcsillanni látszott egy reménysugár, ugyanis lehetőség nyílt az óbudai 17-es villamost összekötni a budai rakparton, illetve a Széll Kálmán téren közlekedő villamossal! De haladjuk szép sorjában, kezdjük az előzményekkel!

Aki csak egyszer is végig autózott, vagy végig villamosozott a Bécsi úton, a Frankel Leó utcában vagy a Vidra utcában, az pontosan tudja, hogy a villamos megszűnése előtti 1-2 évben már sem autóval, sem villamossal nem lehetett normál körülmények között közlekedni az említett útvonalon, mert ha az ember autóval  járt erre, akkor nem mehetett 5-10 km/h-nál gyorsabban, mert a kegyetlen állapotban lévő kockaköves út szétroncsolta az autót, de ez a helyzet villamossal sem volt sokkal jobb, hiszen a villamos is kb. csak ennyivel ment, hiszen az meg majdnem leesett a vágányról.

De a villamos mellett rendkívül fontos szerepe volt a párhuzamos buszhálózatnak is. A környék legfontosabb (és legjobb) buszjárata a 86-os volt, mely Óbuda, Bogdáni úttól indulva adott metrókapcsolatot a Pacsirtamező és a Lajos utca térségének, illetve még emellett egy gyors, átszállásmentes kapcsolatot adott Óbuda és Újbuda között, mivel az autóbusz Óbuda, Bogdáni úttól egész Budát átszelve Újbuda, Függetlenségi Parkig közlekedett. Természetesen ezt a járatot is ki kellett irtani a fonódó megindulásával! A döntés azonban rengeteg budai lakosnak nagyon nem tetszik, hiszen ezzel a busszal 30-35 perc alatt az ember Óbudáról már Újbudán volt, ezért rengeteg budai lakos örömmel használta ezt a járatot.

Az új fonódó villamoshálózat kivitelezése 2014. tavaszán kezdődött meg, ezért az óbudai 17-es villamos 2014. április 14-én közlekedett utoljára a Bécsi út/Vörösvári út és a Margit híd, budai hídfő között. A villamos pótlására 17-es jelzéssel buszok indultak a Szent Gellért tér M és a Bécsi út/Vörösvári út között

A fejlesztés célja, hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkossanak és új, átszállásmentes kapcsolat jöjjön létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között.

2015. december 23: Lezárult a budai fonódó villamoshálózat műszaki átadás-átvétele, így ekkortól zajlott az új vonalakon közlekedő villamosok járművezetőinek oktatása. Új villamospálya épült a 17-es villamos korábbi Margit hídi, illetve a 19-es és a 41-es vonal Batthyány téri végállomása között egy közbenső megállóval a Bem téren. A Margit híd alatt – ahol jelentős a közúti forgalom – a vágányok egy rövid szakaszon egymásba fonódnak. Így csak egy közúti sávot foglalnak el, ráadásul mozgóalkatrészes váltókat sem kellett beépíteni. A váltakozó irányú villamosforgalmat vasúti jelző és közúti jelzőlámpa szabályozza. Az alsó rakparti lehajtó és a Margit hídi felhajtó között a villamospálya áttér a Duna felőli oldalra, majd a kerékpárút mellett halad a Batthyány tér felé. A villamosvonal a Margit híd és a Batthyány tér között, a kerékpárút és a meglévő fasor mellett a HÉV-alagút födémjén halad.

2016. január 16: Végre átadták a budai fonódó villamoshálózatot! Így a budai villamosvonalak több évtized után újra egységes hálózatot alkotnak, az észak- és a dél-budai területek között átszállásmentes villamoshálózat jött létre. Az óbudai 17-es villamos útvonala a Bécsi úttól meghosszabbodott a Széll Kálmán téren keresztül az Alkotás utca és a Fehérvári út felé, és egészen a Savoya Parkig közlekedik. A Bécsi úton jár a továbbiakban a Batthyány tértől meghosszabbított 19-es és 41-es villamos is. Az 56-os villamos – mely 2008-ig közlekedett – újraindult a korábbi útvonalán, a Városház tér és Hűvösvölgy között közlekedik a Krisztinavároson keresztül. 56A jelzéssel hétköznap napközben, késő este és hétvégén az 56-os villamos helyett Hűvösvölgytől a Móricz Zsigmond körtérig közlekednek a villamosok. Változatlan útvonalon közlekednek a kiskörúti villamosok. A fonódó villamoshálózat 17-es és 19-es, az új pályaszakaszokon közlekedő járatain új CAF villamosok is közlekednek, melyek légkondicionáltak, alacsonypadlós kialakításúak és egyterűek, ezért a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a babakocsival közlekedők is akadálymentesen és kényelmesen használhatják. 

A villamoshálózat mellett gyökeresen megváltozott a buszhálózat is Budán: A 86-os buszt az új 109-es busz váltotta fel Óbuda és a Batthyány tér között. Óbuda és a Kolosy tér között a meghosszabbított 111-es busszal is lehet utazni, így a budai fonódó villamosok által nem érintett óbudai területekről sűrű eljutási lehetőség van a villamosokhoz. A Pacsirtamező utcán közlekedő buszok és a fonódó villamosok között mindkét irányban a Kolosy téren ajánlott átszállni. A 160-as, a 260-as és a 260A buszjárat a külső végállomásától az Óbudai rendelőintézetig közlekedik, belső szakaszukon villamossal lehet utazni. A Bécsi úton közlekedő buszok és a fonódó villamosok között a Bécsi út / Vörösvári út csomópontnál javasolt átszállni.

1 év elteltével aztán jöttek szép sorjában a problémák! Most beszéljük a három legfontosabbról!

Az első (és legfontosabb) a dugó! Ennek következtében a fonódó járatok a III. illetve a II. kerületi szakaszokon illetve a Vörösvári úti végállomásnál 10-15 perces késést szedtek össze. Emiatt a járatokat elkezdték "torlódó villamosnak" csúfolni. A késés nemcsak azért nagy probléma, mert az utasok tovább zötykölődnek, hanem mert ha itt késik a villamos, akkor gyakorlatilag egész Budán késnek a járatok, hiszen minden-mindenhez kapcsolódik.

A probléma orvosolására a Közlekedő Tömeg civil szervezet egy javaslatcsomagot dolgozott ki, melynek lényege röviden az, hogy a Bécsi úton és a Frankel Leó utcában déli irányban a villamosok mellett kizárólag a 9-es valamint 109-es buszok közlekedhetnének, az Árpád fejedelem útján pedig megszüntetnék az autóbuszsávot.

A második rettentő nagy probléma a hosszú útvonal, és az emiatt borzalmas hosszú menetidő. A 17-es villamos jelenleg a két végállomás közötti távot 50-55 perc alatt teszi meg. Ez önmagában nem is nagy gond, hiszen a villamosnak majdnem Buda északi végéből (Bécsi út/Vörösvári úttól) kell eljutnia a Budafok határában lévő Savoya Parkig. De a legnagyobb gond ezzel kapcsolatban, hogy ez a menetidő sajnos tovább nő, mivel a Széll Kálmán téren (de rosszabb esetben máshol is) a villamosok határozatlan ideig várakoznak a menetrend betartása érdekében. Ez igencsak növeli a menetidőt Észak- és Dél-Buda között, így a legtöbben inkább a budai rakparton közlekedő 19-es és 41-es járatokat választják, hiszen ezek hosszabb várakozás nélkül közlekednek.

A harmadik probléma a műszaki okok, vagy balesetek miatti villamospótlás megoldása. Természetes mint mindenhol máshol, itt is történnek néha balesetek. Ezzel nincs is semmi gond, a villamosok pótlásának megszervezésével viszont annál inkább! Ha történik egy baleset a fonódó villamos II. kerületi szakaszán (tehát a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Kolosy tér közötti szakaszon bárhol), akkor a járatok általában déli irányból a Szent Lukács Gyógyfürdőig, a Bécsi út/Vörösvári út felől pedig a Katinyi mártírok parkjáig közlekednek (ennek az utóbbi szakasznak tulajdonképpen semmi értelmes nincs). A kimaradó szakaszon a Budapesti Közlekedési Központ a 109-es buszt szokta ajánlani, csakhogy ezzel annyi az apró probléma, hogy ez a járat hétvégén szólóbuszokkal közlekedik, így ha hétvégén történik a villamosnál baleset, akkor az utasoknak egy szólóbuszon kell nyomorogniuk. Ezzel kapcsolatban sokakban merült fel egy kérdés, mégpedig MIÉRT KELLETT MEGSZÜNTETNI A 86-OS BUSZJÁRATOT? A baleset miatti nyomorgáson csak az tudna segíteni, hogy a 109-es buszt üzemzavar esetére megsűrítik, illetve próbálnak erre a rövid időre csuklós buszokat szerválni valahonnan (tudom, hogy ez a mutatvány baromi nehéz).

Remélem, hogy a felsorolt problémákra valamiféle megoldást fognak találni!