A budapesti közlekedésről a mindennapokban

Villamospótlás a Nagykörúton + kóstoló egy budai villamospótlásból - tapasztalatok, élménybeszámoló

2018. július 24. - Farkas Bence Máté

Mi az: nyár végéig tart, megkeseríti egész Pest életét, összekuszálja a villamoshálózat megszokott rendszerét, bosszankodnak tőle a hazai és külföldi utasok egyaránt? A megfejtés: Villamospótlás a Nagykörúton (immár sokadjára). Mi 3 héttel ezelőtt (2018. 07. 08-án) végigjártuk, pontosabban végig katasztrófaturistáskodtuk a pótlást északról indulva dél felé. Most következzék a nap fontos történéseinek leírása amolyan élménybeszámoló formájában. Indulás a Széll Kálmán térről, majd a Móricz Zsigmond körtér érintésével érkezés Újbuda-központ M-hez. Kapcsoljuk a Nagykörutat!

2018. június 16-tól a nyári iskolai szünet végéig azoknak a vállalkozó szellemű és vakmerő utasoknak, akik a körúti villamossal utaznának, rengeteg nyugtató bogyóra, cukorkára és temérdek türelemre van szükségük, ugyanis a vakáció kitörésével újabb felújítás kezdődött a Nagykörúton (ez már a sokadik, de hát ugye ki számolja). Erre a felújításra most azért van szükség, mert a jelenleginél korszerűbb villamospályát építenek a 4-es és a 6-os villamos vonalán az Oktogon és a Harminckettesek tere között. Emiatt a villamosok a Széll Kálmán tér felől az Oktogonig, Dél-Buda felől pedig a Harminckettesek teréig közlekednek, a kimaradó szakaszon, az Oktogon és a Pál utca (Corvin-negyed) között pedig légkondicionált, alacsonypadlós buszok pótolják a villamost.

Most pedig kezdjük el virtuális túránkat a kiindulási pontként kijelölt Széll Kálmán térről. 9:50 perc van, érkezik a megszokott Combino tuja, felszálltunk, majd pár perc után nekilódultunk a nem oly hosszú távnak (12 perc). Ez a szakasz igencsak nyugis volt, mivel kellemes idő volt a tuján, és nem is volt tömeg. Én már ezen a rövid, Kalef - Oktogon szakaszon kellemesen csalódtam a BKK-t illetően, hiszen a rövidített illetve fenekestül felforgatott forgalmi rendről 12 perc alatt 4x tájékoztattak bennünket, sőt a Nyugat pu. és az Oktogon között bemondták, hogy hol keressük a pótlóbuszt.

Nem sokkal 10 óra után megérkeztünk az Oktogon, ideiglenes végállomásra. Itt egy kis fejetlenség fogadott minket, hiszen a villamoson elhangzott bemondás ellenére senki nem tudta, hogy hol áll meg pontosan a 923-as éjszakai busz, vagyis hol kell keresni a pótlóbuszt (egy kis segítség a nyár végéig utazni szándékozóknak: a pótlóbuszra két helyen, az Aradi utca előtti illetve az Andrássy út utáni buszmegállókban lehet felszállni). Mi nagy nehezen emberek tömkelegén átverekedve magunkat, az Aradi utcai megállóhoz startoltunk, mondván ott üresebb, nyugisabb busz gördül majd be (ez be is vált). 5 perc megállóhelyi, majd további 2 perc várakozás után már el is indult a pótlóbusz a Corvin-negyed felé. Itt, illetve az Andrássy útnál lévő megállóban már azért összegyűlt egy szép nagy adagnyi embertömeg, mivel a pótlóbusz 2 villamos várt be egyszerre, így a Pál utcáig tartó utunk nem volt kellemesnek mondható (ugyan nem volt full teltházon a busz, de ehhez elég kevéske hiányzott).

10:30 perckor egy kis gyaloglást követően (Pál utca - Baross utca) nekiindultunk a 6-os villamossal Dél-Budának abban a hiszemben, hogy 10 percen belül a Móriczon találjuk magunkat. Ez sajna nem így lett, mert rejtett lassító körülményekkel találtuk szembe magunkat, ugyanis időközben a Petőfi híd közepére mindkét irányba egy 10 km/h-s lassújelet biggyesztettek, melynek következtében a villamosok a tábla hatályától nagyjából a hídfők vonaláig lépésben haladnak, ebből következett aztán, hogy a visszautunk is hosszabb volt ennyivel.

No de a Móriczra történő érkezéssel sem mondhattunk a káosznak búcsút, ugyanis az 1-es villamos meghosszabbításához kapcsolódó munkák miatt május végén kettévágták a Fehérvári úti villamosokat, melynek július 8-án lett vége, így ezen a hétvégén a villamosok helyett a Móricz körtér és a Kalotaszeg utca között szintén pótlóbusz járt, a Fehérvári úton közlekedő villamosok pedig dél felől a Kalotaszeg utcáig jártak.

Virtuális sétánk ezennel véget ért, a szó a stúdióé!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7514133423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prim 2018.07.25. 11:55:56

bringával ez megúszható, feltéve ha van valakinek lehetősége rá...De sokkal kisebb a kényelmetlenség , mit ez a sok átszállás meg bénázás...

Dezsike 2018.07.25. 12:20:47

Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy minden fontos csomópontot egyszerre zárjanak le, de elvenném a céges autóját és éves bérletet adnék neki helyette. A 3-as metró felújítása kényszerűen hosszú és még pont a kevésbé fájó szakaszban van (mi lesz itt, ha a középsőt zárják le?)... A 4-6-ost tavaly is lezárták, ha ennyire baj a 24 órás villamosközlekedés, szüntessék meg (én eleve nem járatnék 23-5 óra között semmit, mert főleg olyan utasok veszik igénybe akik az utazás feltételeit megszegik, nekik minek járjon). Az 1-est meg pár éve újították fel teljesen, ha kiderül közben valami azt ott helyben javítsák ki, ha kell pár nappal később átadva az adott szakaszt. Olcsóbb és kevesebb kellemetlenséggel jár.

datam 2018.07.25. 12:34:11

@Dezsike:

Nem újították fel az egyest teljesen. Csak a megállókat. De maga a pálya kimaradt a Stadion és a Közvágóhíd között. A Népligetig már kész, sőt, ma reggel ahogy munkába igyekeztem, az Albert Flórián út és a Mester utca között már a síneket hegesztették, a talpfák közé pedig tömörítették a kavicsot. Kb 3-400 méter az, ahol még csak a bontás van kész. Meglepően gyorsan haladnak.

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.07.25. 13:30:05

Nyilván senki sem utazza végig a vonalat, de két plusz átszállást mindenképpen jelenthet. Globálisan lehetett volna csökkenteni az átszállás számot, például így: jakabfytamas.blog.hu/2018/07/17/ilyen_lett_volna_az_utasbarat_potlobuszozas

szepipiktor 2018.07.25. 13:32:00

OK, de mi a gond? Az 1-est tudtuk, hiszen a másik szakasz építésekor már jelezték, mi következik.
Mikor kellene? Most nyaral a legtöbb ember, most lehet a leghosszabb napszakokban melózni.
Értem én a dühöt, ezereszer szoptam én is, de most meg kell csinálni vagy sem? Ne csinálják!
De akkor legyen végre KUSS!
(és ugye a nép ezt akarta, most tarlós kuncsorog a pénzért, a hitelekért, és ugye minden ilyen meló pénz...)

jt · http://lmp678.blog.hu 2018.07.25. 13:33:17

@Dezsike: az éjszakai forgalom van olyan nagy, hogy villamost járatni akár gazdaságosabb is, mint helyette 3-4 buszt (3-4 sofőrrel). És ezt a mélységű felújítást, mint a mostani, csak kb 15-20 évente kell megcsinálni. Pár éve a fővárosi közbeszerzési cég bénázása miatt nem sikerült.

blah 2018.07.25. 13:54:46

de ez most már végleges!!! felújítás az előző 4 évivel ellentétben. aztán jövő nyáron jön a következő véglegesítés... :)

Behajtó70 2018.07.25. 15:49:12

“Mi az: nyár végéig tart, megkeseríti egész Pest életÉt...”

őőő...a politikai uborkaszezonra jutó wannabe ellenzéki agymenések? Tényleg nagyon fárasztó!

_B_ 2018.07.25. 15:58:47

katasztrófa, hogy mindent egyszerre zártak le. BKV-val és kocsival is sokkal kiszámíthatatlanabb a közlekedés most nyáron.
Aki teheti, bicajozzon/robogózzon.

Gösser söralátét 2018.07.25. 16:41:13

Öröm a dugóban, hogy vagytok ti, és ezek szerint 3 hetente, azaz még úgy kétszer jókat lehet röhögni a butaságotokon.
Amennyi agyatok van, ti biztos szeptemberben kezdenétek a felújítást...

KissGecihuszár 2018.07.25. 19:00:41

Beezonyám, ez sajnos nagyon szar lett így, egyszerre, dehát az M3-at már 5 évvel ezelőtt fel kellett volna újítani, viszont mire elkezdik a középső szakasz szétbombázását, addigra mindennek és tényleg az összes, az M3-talanság alatt szóbajöhető alternatívának pöcc-röff működnie kell, különben akkor lesz az összeomlás á'la vízfejbeli tömköz non plus ultrája! Ez van, kibaszott túlméretezett, túlhízott ez a mi vízfej fővárosunk, mennyivel jobb, élhetőbb lenne 1 millióval kevesebb lakossal és fele ekkora aggloval,miközben lenne egy-egy, egyenként 350 ezres Pécsünk, Miskolcunk, 150 ezres B.csabánk, Kaposvárunk, Szexárdunk, 250 ezres Szegedünk, a vízfejbelivel megegyező életminőséggel, azaz átlagbérrel, szolgáltatási szinvonallal, qualitású melóhelyekkel,stb. Igen, ebben a témában is elkúrtuk az elmúlt 28 évet, ahelyett, hogy felfejlesztettük volna az ún. "pólus" városokat és az összes keleti, déli megyeszékhelyet, egyéb várost, neeem, ehleyett tovább hízlaltuk a vízfejet! Azt a vízfejet, melynek történelmi városmagja nem alkalmas 1.7 millió lakos + a nap mint nap beingázó kb. félmillió agglós igényeinek kielégítésére, ígyhát szopik mindenki, akár autózik, akár BKK-zik, akár bringázik (ez utóbbi a brutál fos levegő és az életveszélyes helyzetek okán), akár gyalogol (ők pedig dettó a benzin és diesel gázok, szállópor, egyéb fini emissziók okán) ,szóval vízfejbeli élet = loose-loose szitu mindenkinek... Brávó!

Európai téridő 2018.07.25. 21:11:07

Milyen más időpontban lehetne - lehetett volna - megcsinálni ezeket a halaszthatatlan felújításokat, kedves nagyokos posztíró? Könnyű ítélkezni, úgy, hogy egy csomó ténnyel nem vagy tisztában. Mondjuk, pl. a 3-as metró felújítását még Gyurcsány-Bajnai idejében kellett volna elkezdeni, de volt a válság és sok egyéb kifogás. A vágányfelújításokat sem kellett volna eme tandemnek "utánam az özönvíz" alapon áttolni a következő kormányra, hanem időben el kellett volna végezni. A járműcseréket is ütemesen kellett volna lefolytatni. Eddig minden nyáron volt ilyen rendkívüli állapot, miért most nyavalyogtok rajta ezerrel? És szerintem elég gyorsan befejezték az Etele-Hengermalom úti átépítést, és az 1-es villamosnak is már csak egy rövidebb szakaszán van átépítés. Szóval: Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.

Európai téridő 2018.07.25. 21:14:12

@Dezsike: Nem teljesen újították fel az 1-es villamost, , ha vetted volna a fáradságot, ezt saját két szemeddel is láthattad volna. Hibáztasd azt a marha újságírót, aki az autójában ülve tájékoztatott téged félre.

droid_ 2018.07.25. 22:13:13

varosnezo tura volt, vagy mi? 17-es? 56-os? ennel meg a metro is gyorsabb, keletin at.

Dezsike 2018.07.25. 22:17:47

@Európai téridő: Persze, hogy nem újították fel teljesen. De azt írták, hogy a felújítás során vették észre azokat a hibákat, ami a mostani lezárást szükségessé tették. Ezt meg lehetett volna csinálni a felújítás keretein belül, kibővítve azt, vagy kicsit korábban, a 4-6-os mostani felújítása előtt. Az a gond, hogy mindent egyszerre csinálnak, amivel sok alternatív lehetőséget kizárnak. Remélem a 3-as metró középső szakaszának felújításakor nem nyúlnak az 1-eshez, mert a kelenföldi meghosszabbításával együtt azt tervezem használni a metrók (és a pótlója) helyett munkába járáshoz.

Európai téridő 2018.07.25. 22:44:37

@Dezsike: hol olvastad ezt a felújításkor keletkezett rejtett hibát, amit újból ki kellett javítani és melyik vonalszakaszra vonatkozik?

Éhesló 2018.07.26. 07:53:52

A körúti turigyuri a fővárosi politika fejőstehene, ezért túrják szarrá minden évben.
Ürügy van bőven: felsővezetékcsere, duplázva, mert elsőre szar xrótot raktak fel, pályajavítgatás minden évben, lehetőleg minél nagyobb szakaszon, minél nagyobb káoszt gerjesztve.
Annyi önkorlátozás sincs a demszkijtől átmentett tarlósbandában, hogy a nagy mutatványukat 5-10 éves ciklusra korlátozzák:

index.hu/belfold/budapest/2015/03/27/minden_amit_a_nagykoruti_villamosfelujitasrol_tudni_kell/
index.hu/belfold/budapest/2018/06/20/a_nagykoruti_villamosfelujitas_rejtelye/

A tahó tarlóst és a közútiközlekedés-ellenes bandáját el kell hajtani a fenébe jövőre.

Nbl 2018.07.26. 08:12:48

@Behajtó70: én meg már megörültem, hogy tud valami titkot a poszt toló és Orbán regnálásáról beszél.

driopios 2018.07.26. 09:09:45

Még szerencse, hogy nem a Demszky csinálta mindezt. Az dilettáns lett volna és sok-sok tojást érdemelne március 15-én, így viszont minden rendben van. Megérdemli a Bűnös Város.

Exploiter 2018.07.28. 10:41:04

Az ok, hogy most kell csinálni és meg kell csinálni.
Már csak azt kéne elérni, hogy:
- ne kelljen minden évben ugyanazt feltúrni
- egy felújítás ne tartson tovább, mint amennyi idő alatt egy komplett kínai várost felhúznak metróstól felhőkarcolóstól a puszta közepén

Aztán jó is lesz.