A budapesti közlekedésről a mindennapokba

Az elterelt 41-es

2019. június 06. 20:08 - Farkas Bence Máté

2019. május 16-19-ig a 41-esen járó Kátrányok a Bécsi úti végállomástól a budafoki kocsiszínig menetrend szerint közlekedtek, innentől 47-est játszottak (azaz a Városház térre mentek). És hogy miért? Most mindenre fény derül!

Mint bizonyára az arra járóknak már feltűnt, hogy tavaly február közepe óta a 41-es villamosok a rózsavölgyi szakaszon ún. egyvágányoznak (azaz mindkét irányba ugyanazon a vágányon döcögnek, a Rózsavölgy felső és Kelenvölgy-Péterhegy közötti megállókban pedig mindkét irányban az Óbuda irányú peron mellett állnak meg). Ennek az ideiglenes forgalmi rendnek az elsődleges oka, hogy a villamosvonal mellett hosszan kanyargó Hosszúréti-patak töltése az említett rózsavölgyi részen annyira megrogyott a villamosok (és ezáltal a villamospálya) okozta terhelés miatt, hogy 2018. február 12-én végleg le kellett állítani a patak felőli oldalon a forgalmat.

Mivel azonban az egyvágányozásos módszer az Óbuda irányú vágányt is enyhe romlásnak indította, ezért szükségessé vált a hétvégi vágányzárral orvosolható pályafelújítás a Pék utcai megálló környékén. Ezért a villamosok Óbuda felől a 47-es vonalán a Városház térre közlekedtek, a Savoya Parktól kifelé pedig pótlóbuszok jártak, a villamosokról a Leányka utcai lakótelepnél lehetett a pótlóbuszra (és vissza) átszállni. A Kamaraerdő illetve Péterhegy felől a belváros felé tartók a pótlóbusz és a villamos helyett alternatívaként a 87-es, a 187-es valamint a 150-es és a 250-es buszokat illetve az őrmezői metróvégállomástól az M4-es metrót vehették igénybe. A vágányzár hétköznapi részén (május 16-17-én reggel) a 47B villamos csak a Budafok kocsiszíntől közlekedett a belváros felé.

Az utastájékoztatásban különösen pozitívan csalódtam, ugyanis a villamos eredeti útvonalán (a budafoki kocsiszínig bezárólag) háromszor hangzott el a felhívás, miszerint a villamos a Városház térig közlekedik.

Az erről készült videómban a terelt vonalszakasz (Budafok kocsiszín - Városház tér) mellett szerepel még többek között a Margit hídi fonódó szakasz valamint a Clark Ádám téri alagút, meg persze sok más is.

Ha kiváncsi vagy hasonló bejegyzésekre, kövess a Facebookon, a hasonló videókért pedig iratkozz fel a csatornámra a YouTube-on!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7114874504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KissGecihuszár 2019.06.08. 16:33:31

És végül is a kívánt célt, miszerint ismét használható legyen a Kamaraerdei IFI park V.Á. irányú vágány, nos azt sikerült végre elérni, vagy az már a merjünk nagyot álmodni SCI-FI be hajló ködpárás jövő?? Nonsencenek tartom, hogy egy kurva patak léte ekkora system errort okoz a BKV-nál, a Fővárosi, illetve a XXII. kerületi önkormányzatoknál! Tényleg itt az ideje egy alapos fejcserének az összes szereplőnél!
süti beállítások módosítása