A budapesti közlekedésről a mindennapokba

Az 1-es villamossal az Etele térre - a villamosvonal valamint a T5C5-ös villamoskocsik története

2019. július 14. 22:53 - Farkas Bence Máté

2019. július 9-én hivatalosan átadták az 1-es villamos új, 1,7 km hosszú, befejező szakaszát, melynek eredményeként a vonal elérte végső végállomását, az Etele teret. A villamosok az átadó ünnepség után 16:00-kor indulhattak meg. Most nézzük az 1-es villamos történetét a vonal ötletének felmerülésétől a most megépült szakasz átadásáig + nézzük át az új villamosvonalra érkező új villamosok, a T5C5-ösök történetét is.

A villamos jelenlegi vonalán 1993-ig az 55-ös busz közlekedett. Ez a járat az 1950-es indulásakor a Népliget és Óbuda, Miklós utca között közlekedett, azonban a villamos beindulásával, és folyamatos meghosszabbítgatásával egyidőben ezt a járatot egyre inkább kurtították, az utolsó időszakban, 1990. július 1-én a Népliget és az Erzsébet királyné útja közé rövidítették a járatot. A folyamatos rövidítések előtt azonban a járat még gyorsjárati "párt" is kapott, mely 1970-ben az alap 55-ös induláskori vonalán (Miklós utca - Népliget) előbb 155-ös, majd piros 55-ös jelzéssel közlekedett, melyet az alap 55-össel együtt 1982-ben a Bogdáni útig hosszabbítottak meg. A járat 1993 októberében véglegesen szűnt meg, helyét az új 1-es villamos illetve a 75A trolibusz vette át. 

Az új villamosvonalhoz új kocsik is dukálnak, így Prágában külön a budapesti viszonyokhoz igazodva tervezték meg az új típust, mely a T5C5-ös jelzést kapta. Mivel a csehek egy teljesen új típust kezdtek el építeni, az első két elkészült próbakocsi 1978-ban még Prágában futotta próbaköreit. A járművek ezeket a próbafutásokat megbízhatóan teljesítették, így ez év végén már Budapestre kerülhettek. A prototípusokat 1980-ban az első széria követte, mely 170 db villamost tartalmazott. Ezek vasúti kocsikon Budafok kocsiszínbe érkeztek, a budapesti próbafutásokat pedig a 41-es vonalán, valamint a Fehérvári úton végezték. A rendes üzem 1980 februárjában kezdődött a Moszkva tér és a Kis Ferenc tér közötti 59-es vonalán. Még ugyanebben a hónapban jelent meg a típus a 61-es vonalán, júniustól pedig a 12-es, a 14-es és a 18-as vonalán is ezek váltották a Ganz kocsikat. 1984-ben a második széria keretében 150 db villamos érkezett, melyek az 1-es, a 28-as, a 37-es és a 41-es vonalakon álltak forgalomba. Az első hármas csatlást 1984. szeptember 1-jén a 12-es vonalon vezették be (a villamos ekkor még a Lehel térre közlekedett). 1984 októberében az óbudai telephely is megkapta az első Tatra villamosait, ezeket párosával az újonnan induló 1-es vonalra adták ki, egy év múlva azonban a megnövekedett utasforgalom miatt az iker Tatra már kevésnek bizonyult, így az óbudai Tatra villamosokat már hármas csatlással adták ki az 1-es vonalára. 1985. május 31-én megszűnt az újpesti 10-es villamos, így másnaptól a hármas csatlású Tatra-k megjelentek a 14-es villamos vonalán is.

A jelenlegi vonal első szakaszának építése 1982-ben kezdődött a Bécsi úti végállomás és a Lehel utca/Róbert Károly körút között, ezen a szakaszon a villamosok 1984 novemberében indultak eleinte iker, majd 1985 nyarától a nagy forgalom miatt már hármas Tatra szerelvényekkel. A vonal a Hungária-gyűrű fejlődésével együtt nyúlt folyamatosan: 1987 nyarán a Kacsóh Pongrác utat, 1990 nyarán a Thököly utat, 1993 őszén pedig a Kerepesi utat érte el (ekkor szűnt meg az 1990 óta már csak a Népliget és az Erzsébet királyné útja között járó 55-ös busz). De a fejlődés itt és ekkor nem állt meg, ugyanis 1995-ben a vonalat tovább, egészen a Salgótarjáni utcáig nyújtották meg, majd 2000-ben érte el a Lágymányosi híd pesti hídfőjét (ekkor indult az 1A betétjárata). 

A vonal  műszaki állapota azonban 2013-ra annyira leromlott, hogy a felújítás nem tűrt további halasztást, mivel a pályán egymást érték az 5-10 km/h-s sebességkorlátozások, ezzel jelentősen megnövelve az utazási időt. A vonal teljeskörű rekonstrukcióját 2013. szeptember 28-án a vonal északi részén, a Bécsi út és a Lehel utca között kezdték meg, melyen május 5-én indult újra a forgalom. A BKK a felújítás részeként új, alacsonypadlós villamosokat illetve új, fűvel borított vágányokat valamint új peronok tervezett be. 2014. június 10-től egy időre újra "nosztalgiázhattak" a budapestiek, ugyanis a villamos az 1984-es induláshoz hasonlóan kizárólag a Bécsi út/Vörösvári út és a Lehel utca/Róbert Károly körút között közlekedett, a vonal további részén pótlóbuszok közlekedtek. 

A Lágymányosi híd tervezői már az 1995-ös átadáskor számoltak azzal, hogy a híd pesti hídfőjét elérő villamos rögtön át is döcög majd a hídon Budára, ezért ki is jelölték a vágányok helyét a hídpillér két oldalán. A nagy napra 2014. június 16-ig kellett várni, ugyanis ekkor kezdtek hozzá a vonal újbudai meghosszabbításának építéséhez, melyen a híd próbaterhelését követően 2015. március 20-án indulhatott meg a forgalom.

Azonban már ekkor tudni lehetett, hogy az Etele út/Fehérvári úti csomópontban kiépített végállomás csak ideiglenes jellegű lesz, ugyanis a vonalat már ekkor az Etele térig tervezték, erre azonban pénzhiány miatt ekkor még nem volt lehetőség. 

Az Etele térig történő meghosszabbításhoz kapcsolódó első kapavágást 2017. november 13-án az Etele út egyirányúsításával, majd az erre közlekedő buszok elterelésével kezdték meg. Azonban a vonal meghosszabbítása nem csupa jó és szuper dolog, ugyanis azt már jóval előre tudni lehetett, hogy az Etele út közepén a Fehérvári út és az Etele tér között húzódó fasort egy az egyben ki kell vágni, mert a villamos vonalát csak az úttest közepén lehetséges elvezetni (vizsgáltak még egyéb lehetőséget is, de ez kevesebb parkolóhelyet eredményezett volna, így a XI. kerületi önkormányzat is az úttest közepén való vonalvezetést támogatta). A fákért Facebook-csoport alakult illetve petíciót is írtak alá ezzel kapcsolatban. 

A vonal befejező szakaszának átadására végül 2019. július 9-én délután került sor, így délután 15:15-kor a Bécsi úti végpontról induló villamos már Kelenföld vasútállomásig közlekedett. Az új vonalszakaszra 5 új alacsonypadlós hosszú CAF villamos is érkezik, melyből az első már Pesten van. Ezt, illetve az utolsó Fehérvári útig közlekedő villamosokat meg is örökítettem az óbudai végállomáson.

Emellett megörökítettem az első villamosokat az új, Etele téri végállomáson is.

Pluszban a visszaérkezés után is megörökítettem a "segítőmet".img_20190709_172813.jpg

Végezetül pedig következzék a teljes forduló az első meghosszabbított Combino fedélzetén 2 részletben (1. videó déli irány, 2. videó északi irány).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4214946588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása