A budapesti közlekedésről a mindennapokba

Metrópótlás villamossal

2019. január 07. 21:26 - Farkas Bence Máté

A meghosszabbított 12-es villamossal utaztam.

Utazásomat a Lehel téren kezdtem meg egy óriási szerencsével, mivel nem késtem le, sőt amint beértem a megállóba, már be is futott a szerelvény, amely 8 perc tartózkodás után már indult is Rákospalota felé.

Személyes véleményem szerint ez a járat a 14M-mel együttesen tökéletes alternatívát nyújt a metrópótló buszokon való nyomorgás helyett Újpest és a Lehel tér között, ugyanis a villamosok gyakorlatilag 5 percenként járnak mindkét irányban (2 db 14M-et követ 1 db 12M). A villamosok utasforgalmán pedig az látszik, hogy az utasok többsége mind a Lehel tér, mind pedig Rákospalota/Káposztásmegyer felől Újpest-Központig utazik, ahonnan számos buszjárattal indulhat tovább a Keleti pályaudvar, vagy éppen Újpalota felé. Először egyébként egy picit ritkának éreztem a 12M 20 perces követését, de így, hogy a 14M viszont 6-7 percenként indul, a közös szakaszon nem érezhető az, hogy a 12M 20 percenként jár, mivel itt gyakorlatilag 5 percenként villamosra szállhat az ember a belváros irányába.

Természetesen ezt az utazásomat is megörökítettem, de mielőtt érkezne az erről szóló összeállítás, jöjjön egy friss infó, mely már teljesen biztosnak mondható: a BKK FUTÁR szerint ugyanis február 1-től megváltoznak az itteni villamosok közlekedési rendjei: egyrészt újraindul a 14-es villamos, ezáltal "visszaalakul" a 14M 14-esre elvileg változatlan útvonalon. Ezen kívül a villamosok "Angyalföld vasútállomás" megállója valószínűleg meg fog szűnni (legalább is a FUTÁR-ban lévő menetekben ez a megálló már nem szerepel (viszont a kocsiszín Pozsonyi kapuján kiálló villamosok valószínűleg továbbra is ettől a megállótól/eddig a megállóig szállítanak utasokat)). Ezen kívül a 12-es villamos közlekedését illetően annyi biztos, hogy a 12-es villamos az angyalföldi forgalmi telep és Rákospalota között kizárólag hétvégén fog közlekedni 20 percenként reggel 8:45 és este 21:00 között. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr8914541982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ff48bp 2019.01.08. 11:56:38

Meglepődve olvastam ezt a februári változást. Sajnos én erre vonatkozó információt nem találtam. Mivel a metrófelújítás március végéig tart, így indokolatlan is lenne a metrópótló villamosok korábbi megszüntetése. Egyébként ezek a villamosok olyannyira metrópótlónak minősülnek a BKK tájékoztatása szerint, hogy egy jeggyel lehet utazni rajtuk és utána az M3-as metrón. Nincs másra szükség, csak a jegy másik oldalának érvényesítésére, így tulajdonképpen a jeggyel utazok jelenleg jobban is járnak, mert legjobb esetben 300 forintért utazhatnak Kispest és Káposztásmegyer között.

Dezsike 2019.01.08. 17:55:44

Napi szinten utazok a Lehel tér és Újpest-Központ között, munkába. Kipróbáltam mindent ami van, de sajnos a metrót semmi sem helyettesíti elég hatékonyan. A pótlóbusz a leggyorsabb, de állandóan tele van. A 12M-14M szellősebb, de csigalassú, mert megáll minden bokorban. Ha csak a metróval párhuzamos megállókban állna meg Újpestig, máris sokkal jobb lenne. A 30-as buszcsalád szintén röhej, 40-50 perc alatt érem el vele a 4-es metrót munka után, ennél még a villamos is jobb. Elvileg már járnia kéne a metrónak, de persze semmi (utasok által érezhető) következménye a csúszásnak. Bezzeg ha elfelejtem megvenni a bérletem, uram bocsá felszállok egy járatra, hogy eljussak egy automatához ahol megveszem az aznap egész napra érvényes bérletet, már büntetnek. És továbbra is teljes árat kérnek a csökkentett szolgáltatásért (nem azt mondom, hogy nem kell a metrót felújítani, fel kell, de a kényszerű kellemetlenséget kompenzálhatnák).
süti beállítások módosítása