A budapesti közlekedésről a mindennapokba

Épül a pesti fonódó - I. rész

2020. június 26. 08:41 - Farkas Bence Máté

2020. május 23-án megkezdődött a pesti fonódó villamoshálózat építése! Én múlt hét szombaton (június 20-án) a 24-es villamossal döcögtem el az építkezéshez. Mit is jelent a pesti fonódó? Miért van erre szükség? Milyen lesz a környék villamosközlekedése a jövőben?

A pesti fonódó villamoshálózat lényege, hogy részben biztosítsa a belső kerületekből kiszorított, és ezáltal szétszabdalt villamoshálózat városközponti részének jobb átjárhatóságát, részben pedig tehermenesítse a metróvonalak belső szakaszait. A villamoshálózat több lépcsőben valósulna meg, egyenlőre azonban csak az első ütem látszik megvalósulni. Ennek keretében Ferencvárosban, a Haller utca és a Soroksári út csomópontjában egy, 1973-ban elbontott deltavágányt építenek vissza, mely a Keleti pályaudvar felől érkező villamos Jászai Mari tér felé történő továbbvezetését teszi lehetővé. Ezt várhatóan ki is fogják használni, ugyanis az M3-as metró középső (Nagyvárad tér - Lehel tér) szakaszának lezárásakor egy új villamosjárat elindításával ezen a deltavágányon át tehermenesítik majd a metrópótló buszokat.

Ez a járat várhatóan a Keleti pályaudvartól a Haller/Soroksári sarokig a 24-es, onnan pedig Jászai Mari térig a 2-es vonalán fog közlekedni. Az útvonalon kívül egyebet azonban még nem tudni erről a járatról. 

Ezen a járaton kívül azonban a deltát kihasználva a Pesterzsébet felől érkező 51-est is meg lehet nyújtani a belváros felé: ez a járat a Haller utca/Mester utcától a 24-esen, majd az új deltán át színtén a Jászai Mari térig futhatna, a Mester utcai, kimaradó szakaszt pedig az 51A szolgálhatná ki, mely minden nap, teljes üzemidőben, változatlan útvonalon (Mester utca/Ferenc körút - Ferencváros vasútáll.) átlagosan 7-10 percenként indulhatna.

A vágányépítés miatt a 24-esnek a Haller utca és a Vaskapu utca csomópontjában egy ideiglenes végállomást alakítottak ki, a villamosok a Keletitől csak eddig a végállomásig közlekednek. A Közvágóhíd felé a Soroksári úti autóbuszokkal lehet utazni.  

Emellett a 24-esre jónéhány újdonság is beköszöntött: az egyik újdonság nem is igazán újdonság, ez csupán annyi változás, hogy a vonalon megszűnt a teljeskörű hannoveri-uralom (hétköznapra maradtak ugyan, hétvégén azonban március 28-tól KCSV-k váltották a hannoveriket).20200620_101418.jpg

A másik újdonság kicsit nagyobb, ugyanis hosszú idő után végre új alapokra helyezték az Orczy tér környéki, rettenetes állapotú villamospályát, ezáltal teljes mértékben kiírtották innen az 5-10 km/h-s lassújelek sűrű erdejét.

Most pedig következzék a nap élménybeszámolója. A vonalon lévő járgányokon a FUTÁR mellett a papíralapú tájékoztató anyagok is kielégítő tájékoztatást adnak az utasokanak.

A Keletitől elindulva végigdöcögtem a - fentebb már említett - Fiumei úti szakaszon, majd kb. 15 perc múlva értem az ideiglenes végállomásra. A végállomáson a villamosok kúszóváltón fordulnak. Az eltévedt utasokat a csomópontban kihelyezett böhöm méretű tájékoztató oszlopok segítik. Emellett a 24-es eredeti szigetperonján egy óriási árok tátong.

Most pedig következzék a villamosozás videós változata.

A bejárás azonban a II. résszel folytatódik, a jövő héten ugyanis a 2-es villamos ideiglenes végállomását fogom bemutatni.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6415635758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

icipici lencsilány 2020.06.26. 22:51:12

Ha szeretnéd, hogy komolyan vegyenek, kerüld az "egyenlőre" kifejezés (helytelen) használatát.

consul 2020.06.26. 23:26:17

Mi lesz a II. ütem?

igazi hős 2020.06.27. 00:26:00

@icipici lencsilány: "Ha szeretnéd, hogy komolyan vegyenek, kerüld" a tartalom nélküli hozzászólásokat. Egyébként még legalább 3 hiba van, amiket nem vettél észre. Ha már grammarnáci az ember, legyen alapos, különben csak magát járatja le!

Buchhalter 2020.06.27. 08:06:36

Lehet még valamit tudni a Pesti fonódó többi tervéről? Bár kellenének teljesen új ,vagy visszaépített pályák.Pesterzsébet rászorulna egy kis fejlesztésre.Mintha papíron lennének erre tervek.Sőt,Csepel és Pesterzsébet összekötése villamossal. Vagy A Thököly úti villamos.A 4-es metró tovább fejlesztésével ellentétben fele harmada árból kijönne.

//VV\ 2020.06.27. 08:41:18

Figyelj, komolyan mondom vicc, hogy a képeket úgy töltöd fel, hogy nincsenek elforgatva.

humorpalanta 2020.06.27. 18:43:30

@consul: @Buchhalter: Eredetileg az első ütem lenne, de mivel drágább és több építéssel jár, ezért eltolódott. A Deák tér és a Lehel tér összekötése villamossal a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül. Ez egyébként már korábban létezett, csak a metróépítés után megszüntették. Ehhez még az kell, hogy a Nyugatinál eltüntessék a felüljárót.

Csepelre akkor mehet majd villamos, ha a Munkáskörút folytatásaként elkészül az Alberfalvi-híd, ugyanis a jelenlegi Gubacsi-híd túl szűkös.
A jelenlegi terv az, hogy a 2-es villamost összekötik az 51-essel és így lehet majd Pesterzsébetről villamossal bejutni a városba. Az senkit nem érdekel, hogy ez egy össze-vissza kóválygó villamos lenn, ami egyszerűen nem versenyképes, de Vitézyék ránéztek a térképre és kitalálták, úgyhogy meg kell csinálni, mint a 9-es busz trolisítását, ami 80%-ban villamosvágányok mellett haladna...

Buchhalter 2020.06.27. 19:46:01

@humorpalanta: A Bajcsyn lenne hely a síneknek.DE az a szakasz az 1-e villamos meghosszabbítása ami tán 1, 5 km volt és 4 megálló 8 milliárdba került.Itt lenne egy felüljáró bontás:mai árakon simán lenne 12 milliárd.

balkon-úr 2020.06.27. 20:31:30

Az átépítés alatt, legalább a Közvágóhídi végállomást (2, 24.) is megpróbálhatnák utasbaráttá tenni, esőben, vagy eső után 5-10 centis vízben, sárban kell átkelni a síneken, emelt szintű átkelő (zebra) nélkül, ijedten figyelni, hogy nem indul-e el a villamos. A 23 as buszcsalád jelentős tömegeket ereszt a villamosokra, megérdemelnék az utas tömegek a normális átkelést ( az 1-es villamost is ezen a rettenetes átjárónak nem nevezhető átkelőn keresztül közelítik meg az utasok.) De ezt jelenleg az utasokon kívűl senkit nem zavar, bőben elég a jegybevétel, mint általában mindig, tesznek az utasok érdekére, biztonságára, kényelmére.

rozsomák 2020.07.07. 19:27:36

@balkon-úr: Ha látnád, hogy a 3-as metró felújítása közben mi folyik - ahhoz képest a közvágóhídi végállomás maga a gyönyörök kertje.. :)

A Határ útnál embertömegeket vezetnek rá egy egy méter széles bicikliútra úgy, hogy az közben bicikliút maradt !! - tehát lehet vitatkozni egy sérülésnél, hogy ki a hibás, a gyalogos vagy a biciklis...

A pótlóbuszhoz eljutni - a másfél méter széles "járdán" ott áll keresztbe általában valamelyik "felújító" cég kocsija mert neki ott kell állnia, nem tud máshol...- a lófaszt nem tudna, van hely előtte, utána is, de neki direkt ott kell állnia, keresztbe a gyalogosoknak kijelölt úton... ...
Ez rendszeres !!

Nagyvárad tér... Leszállsz a metrópótlóról, és a metróhoz vezető járdán ott parkol egy "Felújító" erőgépe - a sofőr ott alszik a kormány mögött - mert neki szabad ott parkolnia !.
NEKED, mint gyalogosnak - értsd ezalatt a tömeget aki akkor menne a metró felé - van 40 centi helyed a járdán !!
Az oda és vissza iránynak összesen 40 centi !

Már bocs, de ehhez képest a 2-es végállomása maga a paradicsom !! :) :)
süti beállítások módosítása