A budapesti közlekedésről a mindennapokban

Épül a pesti fonódó - II. rész

2020. július 06. 18:15 - Farkas Bence Máté

2020. május 23-án megkezdődött a pesti fonódó villamoshálózat építése! A 24-es után múlt hét szombaton (június 27-én) a 2-essel is eldöcögtem a Haller/Soroksárihoz a pesti Duna-parton át. Az I. részben már bemutattam a pesti fonódó lényegét (meg még sok minden mást is), mely itt érhető el, most pedig jöjjön a II. rész, melyben a téma a 2-es villamos lesz!

A vonalat 2012-ben a National Geographic beválogatta a világ 10 legszebb villamosvonala közé (7. helyezett lett), ezáltal a nyári turistaszezonban igencsak megugrik az utasszám, ilyenkor magyar szót alíg hallani a járműveken. Emiatt a margitszigeti 26-os busz illetve a budai fogaskerekű (60-as villamos) mellett nyáron ezen a vonalon is idénymenetrendet léptetnek életbe, mely azt jelenti, hogy naptól és napszaktól függően a járgányok 2-15 percenként követik egymást.

A jövőben a vonalat délen a deltán át a 24-esen át a Keleti pályaudvar és/vagy az 51-esen át Pesterzsébet felé lehet megnyúltani illetve elterelni, északi irányban pedig már évekkel ezelőtt tervbe vettek egy meghosszabbítást a Pozsonyi út - Népfürdő utca - Cserhalom utca útvonalon át a Gyöngyösi utca metróállomáshoz (kb. 4,6 km-es szakasz), mely a Gyöngyösi utcánál a M3-as metróval teremt kapcsolatot. A meghosszabbítás a kiszolgálandó terület nagysága, beépítése, valamint a metróvonal kialakításból fakadó korlátozott elérhetősége miatt szükséges, hiszen a metró a keleti határon lévő Váci út alatt fut, melyet a környéken további autóbusz és trolibusz járatok egészítenek ki.. Ez a meghosszabbítás egy új, a területet keresztező, észak-déli kötöttpályás kapcsolatot jelenthet. 

Most pedig röviden a 2-es villamos ideiglenes forgalmi rendjéről: a villamosok a belváros felől a 24-eshez hasonlóan csak a Haller utca/Soroksári útig járnak. Az ideiglenes végállomás a Soroksári úton a Dandárutcánál került kialakításra, ahonnan a csomópontot rövid sétával lehet elérni illetve a 24-es villamoshoz szintén sétálni kell egy rövidet. A Közvágóhíd felé a villamos végállomásától nem messze kijelölt buszmegállóból lehet továbbindulni a 23-as, az 54-es vagy az 55-ös buszokkal (fontos, hogy a Kvassay híd felújítása miatt közlekedő HÉV-pótlók ebben a megállóban nem állnak meg, tehát Csepel felé innen csak egy közvágóhídi átszállással lehet eljutni).

Most pedig utazzunk végig a rövidített vonalon a Jászai Mari tértől a Dandár utcáig!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestikozlekedesrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6015983382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchhalter 2020.07.07. 15:56:27

A 2-es villamos északi meghosszabbítása az valójában az értelmetlenül megszüntetett 15-ös villamos egy szakaszának a visszaépítése lenne.Talán 1977-ben számolták fel a vízfejű elvtársak?Egészen az Újpesti Megyeri csárdáig robogott.

Coligny 2020.07.07. 17:06:24

Mit jelent az, hogy "megnyúltani"?

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · elmenypark.net 2020.07.07. 17:40:27

Hol van Birca? Na mindegy, mondom helyette a hozzászólásomat a témához. Végre ezzel is bizonyítottá vált, hogy a liberalizmus elbukott.

rozsomák 2020.07.07. 17:42:12

Engem az érdekelne eme új járat bevezetése kapcsán - ami a Keletitől megy a Soroksári után fel a Jászai Mariig - hogy milyen forgalomszámlálás alapján jött ki az, hogy aki a Keletitől akar észak felé menni, az a 24-es vonalát választja, és majd a Soroksárinál észak felé akar menni.
És még csak véletlenül se a 4-es metróval a Vámházig, vagy a 2-sel a Deák, aztán a Kossuth tér felé....

Szóval ez hogy jött ki ? : )
Ugyanez érvényes az Orczi téren - Nagyvárad téren - felszállókra is..

Szóval végeztek-e valami forgalomszámlálást is - ki honnan merre megy ? - vagy csakis az építőipari lobbinak feküdtek le - persze jó pénzért ?.. :)

humorpalanta 2020.07.07. 21:45:03

@rozsomák: Mondanám, hogy egyszer állj ki a Haller sarkára és nézd meg magad, de sajnos jelenleg az építés miatt elég bonyolult. A lényeg az, hogy igen, van rá kereslet.

Treff Bubi 2020.07.07. 22:55:08

A budai fonódó tapasztalatai alapján remélhetőleg elkerülhető lesz, hogy a villamosok minden megállóban két lámpaváltásig szobrozzanak.